Boldog(abb) élet

Hm... IM-ből, Neonról meg a saját fejemből ötletek... Na meg könyvekből:) De nem vagyok pszichológus, csak egy tini.

Nem kötök bele, hogy mit hallgatsz, nyugi:)


Egész egyszerűen eszembe jutott, hogy egy nap valamelyik szünetben a matektanárnő szidta a mi zenei ízlésünket - Nightwish meg hasonlók, néha egy-egy magyar zene befigyelt - , és már ötödik elején azzal rágta a fülünk, hogy hallgassunk Mozartot.

ÉS: Igaza van. A komolyzenétől okosabb leszel:) Viccen kívül is.






A Nightwish egy finn szimfonikus metal együttes. A metal stíluson belül a power metal és a heavy metal áll még közel hozzájuk.



Az együttes zenei stílusa, megítélése 

Tarja Turunen kiléptetése előtt éppen az ő operaénekesi hangja miatt nevezték őket az operametal legnagyobb képviselőjének. Szimfonikus metalnak is mondják, de ez is megingott mára, hiszen Tarja már nincs az együttesben, viszont az 51 tagú brit szimfonikus zenekar megmaradt az új albumon is, sőt az új album kétlemezes kiadásán az egyik lemez a számok instrumentális (ének nélküli) változatait tartalmazza. Szinte teljesen leváltotta a szintetizátor hangzást, ami a banda kezdeti időszakára oly jellemző volt.

Az új énekesnő, Anette Olzon inkább nép- és popzenei hangzású énekhanggal rendelkezik. Sikerük és elismertségük viszont Tarjával is és Anette-tel is töretlen és óriási világszerte, és koncertturnéjuk során az új énekesnő egyre több ellenzőt és kételkedőt győz meg. Annak ellenére, hogy a legújabb albumon, a Dark Passion Playen Anette kiválóan teljesített, vannak még, akik a Nightwish-t csak Tarja idején tekintették Nightwishnek.

Az együttes története 

Megalakulás 

A Nightwish hivatalosan a finnországi Kitee-ben alakult 1996 júliusában, egy estén, amikor is Tuomas a barátaival a tábortűz körül ült. Stúdióba vonultak, és felvették az első három dalt 1996 októbere és decembere között. Ebben az időben háromfős volt az együttes: Tuomas Holopainen, Tarja Turunen, a kiváló operaénekesnő és Erno „Emppu” Vuorinen, a gitáros.

A legelső demójuk címadó dala lett végül az együttes neve. Ezen a demón három szám volt, a "Nightwish", a "The Forever Moments" és az "Etiäinen".

Kezdeti évek, Angels Fall First 

Dob nélkül nincs metalzenekar. 1997 elején kezdtek dobos után nézni. Így került képbe Emppu ismerőse, Jukka Nevalainen, aki azonnal csatlakozott is a Nightwishhez. Az akusztikus gitárt rövid időn belül felváltotta az elektromos. Ez év áprilisában és augusztusában stúdióba vonultak. Áprilisban hét, Augusztusban négy új dalt vettek fel. Ezek megtalálhatók az Angels Fall First korlátozott példányszámú kiadásában.

Májusban két albumra szóló szerződést írtak alá a finn Spinefarm Records kiadóval. Az Angels Fall First novemberben jelent meg, és 31. lett a finn lemezlistán. Kicsivel korábbanThe Carpenter című kislemezük 8. lett. Az Angels Fall First kritikai fogadtatása vegyes volt. Az Allmusic 2 csillagot adott rá a maximális 5-ből és más források, mint The Metal Observer megállapították, hogy a Nightwish debütáló albuma elhalványul a későbbi munkáik mellett. Ennek ellenére az Encyclopaedia Metallumon a hallgatók átlagosan 91%-ra értékelték. Első hivatalos fellépésük 1997. december 31-én Kitee-ben volt.

Basszusgitárossal a fedélzeten, Oceanborn, Wishmaster 

1998-ban Tuomas barátja a basszusgitáros Sami Vänskä is tag lett. Ebben az évben adták ki a második albumukat, az Oceanbornt. Ez kicsit keményebb lett az előzőnél, a basszusgitár megjelenése miatt. Ez az album az 5. helyezést érte el a finn albumlistán. Az albumhoz kapcsolódó kislemez, a Sacrament of Wilderness egyenesen az első helyre került, amit senki sem várt azelőtt.

1999-ben vették fel Sleeping Sun (Four Ballads of the Eclipse) című kislemezüket, a németországi napfogyatkozás alkalmából. 15 000 példányt adtak el az első hónapban egyedül Németországban. Augusztusban az Oceanborn aranyalbummá lett.

2000-ben a Nightwish részt vett az Eurovíziós Dalfesztivál finn selejtezőjén a „Sleepwalker” című számmal. Harmadikok lettek, de megnyerték a közönségszavazást. Májusban adták ki a Wishmastert. Ez azonnal első lett a finn listákon és ott is maradt három hétig, ezalatt aranyalbummá vált. A Wishmaster lett a hónap lemeze a német Rock Hard Magazine-nál, annak ellenére, hogy ekkor jelentek meg a rég várt Iron Maiden és Bon Jovi lemezek.

Az új évezredben, Over The Hills And Far Away, Century Child 

2001-ben a Nightwish felvette az Over the Hills and Far Away EP-t. From Wishes to Eternity címmel koncertfelvételeket adtak ki videokazettán, DVD-n és CD-n. Rövidesen Sami Vänskä személyes okok miatt elhagyta az együttest és szintén Tuomas egyik jó barátja Marco Hietala lépett a helyére aki otthagyta a Sinergy-t a Nightwish-ért, de jelenleg a Tarot-ban is játszik. Marcoval nem csak egy basszusgitárost nyertek hanem egy kiváló énekest is, aki egy új színt festett az együttes palettájára, a duetteket.

2002-ben kiadták a Century Child albumot, valamint az Ever Dream és a Bless the Child kislemezeket. Az előző albumoktól a legfőbb eltérést a több dalnál megszólaló élő nagyzenekar adja, ami a hangzást a klasszikus zenére emlékeztetővé varázsolja, illetve Marco erős reszelős hangja amely főleg a Phantom Of The Opera-ban jelenik meg. A Bless the Child és az End of All Hope dalokhoz videót is készítettek. Century Child két óra alatt vált arany és két hét alatt platinalemezzé. A finn listákon új rekordot állított fel: sosem volt ekkora különbség az első és a második között.

2003-ban a Nightwish kiadja a második DVD-t, End of Innocence címmel. Tarja 2003 nyarán megházasodott, férje az argentin üzletember Marcelo Cabuli lett. Ezzel párhuzamosan elindultak a pletykák a csapat feloszlásáról. Ezek a pletykák később hamisnak bizonyultak.

Nagy áttörés a Once lemezzel 


A Nightwish 2005-ben

A Once című nagylemezük 2004. június 7-én jelent meg. Az album 11 számából kilencben közreműködik a London Session Orchestra, amely többek között a A Gyűrűk Ura filmváltozatának zenéjét is játszotta. Ez a második albumuk, amin egy teljesen finn nyelven énekelt dal is helyet kap (Kuolema Tekee Taiteilijan). Háromszoros platinalemez lett Finnországban, platina Németországban, arany Svédországban és első helyezett a görög, német, magyar és norvég albumlistákon. Az együttes fellépett a 2005-ös atlétikai világbajnokság megnyitóján Helsinkiben, ami jelzi elismertségüket.

2005 szeptemberében kiadtak egy válogatásalbumot Highest Hopes címmel, amelyen a legsikeresebb dalaik szerepelnek. A lemezen szerepel a Sleeping Sun felújított változata, amelyhez új videoklipet is forgattak.

Tarja Turunen kilép

2005. október 21-én Once album másfél éves turnéjának utolsó koncertje után, melyen felvették az End of an Era DVD-jüket, az együttes többi négy tagja nyílt levélben  kérte fel Tarja Turunent, az énekesnőt, hogy lépjen ki az együttesből. Az indoklás szerint a férje és a pénz megváltoztatta, már nem illik a csapat beállítottságához, túl anyagiassá vált. Az énekesnő egy másik nyílt levélben válaszolt, amit saját honlapján jelentetett meg. Az énekesnő nélküli együttes 2006. szeptember 15-én elkezdte hatodik stúdióalbumuk felvételét.

Az új énekesnő: Anette Olzon, Dark Passion Play 

Szeptember 26-án megjelent a hatodik stúdiólemezük, Dark Passion Play címmel. A Kerrang! magazin a maximális 5 pontra értékelte (klasszikus). Ezen a korongon a basszusgitáros - Marco Hietala sokkal nagyobb énekesi szerephez jut, mint korábban. Az albumhoz kapcsolódóan három kislemezt adtak ki, az „Eva”-t és az „Amaranth”-ot, és az „Erämaan Viimeinen"-t (a Last of the Wilds című dal finn változata, amelyet Indica énekese, Jonsu ad elő).

Az új énekesnő és a Nightwish első közös hivatalos koncertje a 2007. október 6-i Tel-Aviv-i fellépés volt. Lemez- és énekesnő-bemutató turnéjuk 2008. március 5-én volt Budapesten óriási sikerrel, ráadásul a Last Of The Wilds című számot a turné során először itt adták elő. Az eredeti helyszín a Petőfi Csarnok lett volna, de már elővételben elkeltek a jegyek, és így nagyobb helyszínre költözött a koncert, nevezetesen a Jég- és Rendezvénycentrumba.Más indoklások szerint azért változott a koncert helyszíne, mert Magyarországra is el akarták hozni, a Nyugat-Európában mindenhol nagy népszerűségnek örvendő, az End Of An Erán is eljátszott pirotechnikát. Bár ez a fajta látványterv eltért az End Of An Eráétól, az új számok miatt.

2008-ban kiadták a "Bye Bye Beautiful" és az "Islander" kislemezeket, amelyekhez videoklipet is készítettek.




A Rammstein német együttes, ami a hard rockot és az ipari metált ötvözi az elektronikus zenével. Tagja az úgynevezett Neue Deutsche Härte irányzatnak olyan német együttesekkel, mint az Oomph! vagy a Die Krupps. Néhány kritikus szerint a műfaj "Tanz-Metall" (tánc-metál). 1994-ben alakultak, eddig világszerte több, mint 15 millió CD-t adtak el. Első albumuk 1995-ben jelent meg Herzeleid címmel. Kétszer jelölték őket Grammy-díjra 1998-ban a Du hastért, 2005-ben pedig a Mein Teilért. Kiadójuk az Universal Music Group.[3]

Bár dalszövegeik legtöbbje német, Európa nem német anyanyelvű területein is hatalmas sikereket értek el, csakúgy, mint az USA-ban, Kanadában, Latin-Amerikában, Japánban, Indiában, Izraelben és Ausztráliában. A Reise, Reise albummal (2004) ők lettek a nemzetközileg legsikeresebb német együttes, akik anyanyelvükön játszanak. Számos kislemezük volt helyezett top 10-ben Európában.

Az együttes Magyarországon összesen háromszor lépett fel. Először 1998. augusztus 9-én a Sziget Fesztiválon,[4] másodszor 2005. február 27-én a Reise, Reise turné alkalmából, harmadszor pedig 2010. március 16-án a Papp László Budapest Sportarénában a Liebe Ist Für Alle Da támogatásában.

 

//<![CDATA[ if (window.showTocToggle) { var tocShowText = "megjelenítés"; var tocHideText = "elrejtés"; showTocToggle(); } //]]>

Név

Nevüket közvetve a nyugat-német város, Ramstein-Miesenbach szolgáltatta, ahol 1988-ban egy légibemutató katasztrófába fulladt. A banda Rammstein című száma a tragédiára való megemlékezés, ami a Ramstein Légibázisnál történt. A bemutatón 3 sugárhajtású gép az olasz légierőtől összeütközött 1988. augusztus 28-án az Államok légitámaszpontján. 31 néző halt meg percekkel a baleset után, és több százan megsérültek. Az elkövetkezendő hónapokban a halottak száma 70-re nőtt. A plusz "M" betűt a média tette hozzá, hogy megkülönböztessék a bandát a várostól. A német rammen ige magyarul azt jelenti, hogy "döngölni/cölöpözni".

Az 110393 Rammstein nevű kisbolygót a zenekar tiszteletére nevezték el így.

Rammstein logo

Tagok 

Mind Németországból származnak.

A zenekarban a megalakulás óta nem történt tagcsere, az eredeti felállás a mai napig megmaradt. 2007-ben különböző honlapokon jelent meg a hír, miszerint Till Lindemann úgy döntött, hogy otthagyja az együttest. Utódjának a KMFDM volt énekesét, En Esch-t jelölték meg. A hivatalos weboldalon a pletykák elterjedése után pár nappal jelent meg a közlés, miszerint a hír nem igaz, és az együttes újra együtt van egy év kihagyása után, és a következő albumon dolgoznak.


  A stílusunk abból alakult ki, hogy csak azzal voltunk tisztában, hogy mit nem akarunk csinálni. Nem szerettünk volna amerikai rock vagy punk zenét készíteni, ezekről semmit nem tudtunk. Rájöttünk, hogy csak ahhoz a zenéhez értünk, amit csinálunk, és ami éppenséggel ilyen egyszerű és dallamos. A gépi hangokat és az otthon létrehozott zenét szerettük volna keverni. (...) A zenei hátterünk olyan együttesekhez köthető, mint a Kraftwerk, vagy akár még náluk is régebbi művészekhez, például Wagnerhez. Ők mind hatással voltak a zenénkre.
 

Bár a Rammsteint ipari metálként általánosítják, különböző ehhez kapcsolódó stílust hidal át, beleértve a keményebb rockot, elektronikus zenét, heavy metalt és a gothic rockot, mivel billentyűket is használnak gitárral, kórussal és zongorával. Egy szlovén neoklasszikus ipari zenekar, a Laibach erősen inspirálta őket, csakúgy, mint a DAF (Deutsch-Amerikanische Freundschaft), Oomph! és Ministry. Egyes számok, mint például a Bestrafe mich, Ohne dich, Te quiero puta! és Du riechst so gut megnehezíti a besorolást.

A Rammstein stílusa megosztja a kritikusokat, egyesek emlékezetes kritikákat írtak. Jam Showbiz (2001. április) úgy jellemezte a Muttert, mint "zene, ami megszállta Lengyelországot". Az új-zélandi Shoutland Times (1999. december 17.) azt írta, hogy Till Lindemann dörgő, szubszonikus hangjától a parasztok a szénapajtáikba menekülnek, és magukra zárják az ajtókat. A New York Times (2005. január 9.) azt írta, hogy "Mr. Lindemann olyan brutális férfiassággal fújta ki a levegőt, hogy az abban lévő erőszaktól úgy tűnt, mintha elérne a tömegig, onnan kiszakít egy rajongót, és letépi a fejét." Más kritikusok sokkal pozitívabban írnak. Stephen Thomas Erlewine az Allmusic-tól azt írta, hogy "az ipari zaj kemény metált játszó gitárokkal és opera-vokállal fűszerezve megdöbbentően erőteljes". Egy interjújában a Kerrang! nevű rock magazinban Till Lindemann a következőképp fogalmazott: "Mi csak a határokat feszegetjük. Arról nem mi tehetünk, ha ez nem tetszik az embereknek."

Annak ellenére, hogy a Rammstein igyekszik brutális képet festeni magáról, sok számukban felfedezhető bizonyos fajta humor. A Zwitter például egy bizarr dal az önimádatról és biszexualitásról egy hermafrodita szemével:

Wenn die anderen Mädchen suchten (Amikor a többiek lányokat kerestek)
Konnt ich mich schon selbst befruchten (Én már meg tudtam termékenyíteni magam) 

Hasonlóan az Amerika című számban is van humor.

Számos dalban felfedezhető német irodalomra, népmesékre való utalás: A Dalai Lama a híres Goethe-ballada, A rémkirály (Der Erlkönig) adaptációja. A Hilf mir-t Hoffmann egyik meséje inspirálta, a Spieluhrban énekelt "Hoppe, Hoppe, Reiter!" (Hopp, hopp, lovas!) sor egy német gyermekversre utal. A Rosenrot a Grimm-testvérek egyik meséjén alapul. A Haifisch című dal Bertolt Brecht Koldusoperájából (Die Dreigroschenoper) az úgynevezett Vásári rigmus Penge Mackie-ről (Die Moritat von Mackie Messer) átirata.

Dalszövegek 

A dalszövegek nagy részét Till Lindemann, az együttes énekese írja

A legtöbb dalszöveg németül van, de vannak kivételek. Például:

  • Az Amerika című számuk részben angolul, részben németül van
  • A Te Quiero Puta! című szám teljesen spanyolul van
  • A Stirb nicht vor mir (Don't die before I do) című számban Sharleen Spiteri szövege angolul van
  • A Moskau című számban Viktoria Fersh énekesnő oroszul énekel (A Rammstein eredetileg a t.A.T.u duóval szerette volna megcsinálni a számot, de az ötletet végül nem sikerült megvalósítani)
  • A Schtiel egy orosz szám feldolgozása, így a dalszöveg teljesen oroszul van
  • Az Adios és Amour számok teljesen németül vannak, holott címük nem német
  • A Stripped című Depeche Mode feldolgozásuk angolul van (a szöveg ugyanaz, mint a Depeche Mode-nál)
  • A Pet Semetary (Ramones) szám teljesen angolul van az előzőhöz hasonlóan
  • Az Engel, Du hast és Amerika című számoknak angol változata is van
  • A Pussy című számuk részben angolul, részben németül van
  • A Frühling in Paris című számuk refrénjének egy része franciául van, Edith Piaf egyik számából idéz

A zenekar dalszövegei sokszor valós eseményeket dolgoznak fel. Rammstein című számuk az 1988-ban a Ramstein Air Base-en történt katasztrófát dolgozza fel. A Mein Teil Armin Meiwes hírhedt kannibál-történetéről szól, míg a Wiener Blut az amstetteni vérfertőzési ügyről. A Donaukinder című dal a 2000-ben Romániában bekövetkezett ciánszennyezést mutatja be.

Szójáték 

A szójáték alapvető alkotóeleme a Rammstein dalszövegeinek. Sok esetben a mondatai többértelműen vannak megfogalmazva. A Du hast[50] című dal kifejezetten bővelkedik ilyenekben:

  • Du…, du has(s)t…, du has(s)t mich…, du hast mich gefragt A gefragt szóig a szöveg kétértelmű, ugyanis a hast (birtokolsz) és a hasst (gyűlölsz) szó kiejtésben azonos, tehát a „du has(s)t” jelentheti azt is, hogy „gyűlölsz engem” és azt is, hogy „a tiéd vagyok”. A befejezett mondatban „du hast mich gefragt” szerepel, ami annyit tesz, hogy „megkérdeztél engem”.
  • Willst du bis der Tod euch scheidet treu ihr sein für alle Tage? Nein! a szöveg itt a német esküvőkön elhangzó esküvel játszik. Arra a kérdésre, hogy „Hűséges leszel-e, amíg a halál el nem választ?” a megszokott „Igen” (Ja) helyett a „Nem” (Nein) válasz szerepel.
  • Willst du bis zum »Tod, der scheide / Tod der Scheide« treu ihr sein für alle Tage? Az előző mondat utolsó ismétlése kétértelműen van megfogalmazva. Vesszővel és kisbetűvel ugyanazt jelenti mint a fenti mondat, vessző nélkül nagybetűvel azonban vulgárisan a nőre utal a Scheide szó, aminek jelentése vagina is lehet.

Az együttes gyakran használja a ritmust is, hogy hasonló hatást érjen el. A Los című számban egy szünet okoz többértelműséget:

Es ist hoffnungslos (Reménytelen)
Sinnlos (Értelmetlen)
Hilflos (Tehetetlen)
Sie sind Gott…los 

Az utolsó sor többféleképpen értelmezhető:

Sie sind Gott. / Los! = Ők az Isten / Gyerünk!
Sie sind Gott los = Megszabadultak Istentől
Sie sind gottlos = Istentelenek


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 9
Tegnapi: 24
Heti: 33
Havi: 54
Össz.: 24 997

Látogatottság növelés
Oldal: Zene
Boldog(abb) élet - © 2008 - 2024 - who-are-you.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »